Költő, költészet, vers, versírás

2012. november 8-án újabb író olvasó találkozót látogattunk meg, amely ezúttal a Varga Katalin Gimnázium "Finn" termében kapott helyet.

Zalán Tibor után megismerkedhettünk korunk egyik leghíresebb költőjével és írójával, Kemény Istvánnal. Egyszerű, félénknek és kissé határozatlannak tűnő ember, azt hiszem Osvát Ernő tökéletes ellentéte. Ezt alátámasztja Parti Nagy Lajos véleménye, mely szerint "alapember, nem nagyon kerülhető meg, noha nem mondhatnám, hogy bárkinek útjában állna."

Magát nem tartja költőnek. Személy szerint elég furcsának találtam, hogy ezt országunk egyik leghíresebb költője mondja magáról. De ki tudja? Hiszen Arany Jánost is örök "métely" gyötörte, kételkedett magában. Erősen gesztikulálva előadta nekünk néhány versét. Őszintén megvallom, hatottak rám, tetszettek.

Jenei Gyula kérdésére elárulta, hogy hétfőn (2012. november 12-én) jelenik meg legújabb verseskötete. Itt kitérve dicsekvés nélkül adta tudtunkra, hogy a Sorbonne dísztermében mutatták be egyik kötetének francia fordítását. Legyünk már őszinték: Melyik magyar író ne dicsekedne egy ekkora sikerrel? Ebben is különbözik tőlü(n)k.

A magyar irodalomtanításról mondott véleménye meglepett, sőt, megfogott. Bevallotta, hogy ő csak a második nagy világégés utáni költőket, írókat tanítaná, egészen napjainkig, hisz a régi korok irodalmának tanítása teljesen elfoglal minket, így nem jut idő saját korunkra.

A sok információ meghallgatása után elszántam magam: felteszem a kérdésem. A kérdés egyszerű volt, várható: Ki a kedvenc költője? Ki hatott rá leginkább? A válasz pedig az volt, akit vártam: Ady Endre. Rögtön leszögezte, hogy bármennyire tetszik neki Ady stílusa, és bármennyire is hatott a verseire, nem szeretne Ady-verseket írni.

Megköszöntem válaszát, meghallgattam még pár mondatot, majd sajnos a rohanó idő miatt távoznom kellett. Ez a röpke egy óra viszont nyomot hagyott bennem...Olyan nyomot a mai magyar irodalmi világról, ami megváltoztatta viszonyulásomat a kortárs művészekhez.